Háború Izraelben az Engesztelés Napján.

Háború kitörésének okai és következménye az Engesztelés Napján.

Mint a legtöbb újbevándorló, én sem tudtam eleget az izraeli háborúkról.

Délelőttönként a Befogadási Központban megtartott nyelvtanfolyamon igyekeztem elsajátítani a héber nyelv rejtelmeit. A nyelv óra egyben jó alkalom volt arra, hogy megismerjük az izraeli történelmet is. Az egyik  órán a héber nyelvtanárnő mesélt egy számomra érdekes történetet a jom kippuri háborúról.

Megkérdezte tőlünk, tudjuk-e miért hordják maguknál a fegyvert a katonák még a szabadságuk alatt is?

Mondanom se kell egy pillanat alatt mély csönd lett az addig pusmogástól kissé zajos teremben. Többen tanácstalanul egymásra néztünk, és mint a gyerekek elkezdtük hangosan mondogatni a magunk verzióját, már akinek volt. Nekem bizony semmi ötletem nem akadt ezzel kapcsolatban, találgatni pedig nem szeretek, mert véletlenül sem akartam egy hülye ötlettel elő rukkolni. A tanárnőnek kellett egy pár perc mire el tudta csitítani az osztályt, majd elmesélte a háború rövid történetét, amit most én is megteszek, és a végén minden titokra fény derül.

1973. október 6-án támadták meg az arab országok Izraelt. Erre a napra esett Jom Kippur előestéje. Mindenki készülődött a következő napi böjtre, megbocsájtásra, megtisztulásra, elcsendesedésre. A katonákat haza engedték, hogy az ünnep előtti estét mindenki a családja körében tölthesse. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben könnyű prédának bizonyult az ország, melyet ellenségei ki is használtak.

A háború előzményei és okai:

Amíg Izrael mit sem sejtve készülődött az ünnepre, addig a 1967-es hatnapos háború vesztesei összefogtak, hogy Izraelt elsöpörjék a föld színéről. A vereség melyet az arab államok ( Egyiptom, Szíria, Jordánia, Irak) elszenvedtek hatalmas volt, de bosszúvágyuk még ennél is nagyobb.

1967-ben Izrael egy váratlan megelőző csapással magához ragadta a kezdeményezést, még azelőtt, hogy arab összefogás megmozdulhatott volna.

Ez az előny köszönhető volt a jól működő izraeli felderítésnek. Egyiptom teljes légierejének 75 %-át elvesztette pár nap leforgása alatt, e mellé még jött a teljes presztízs veszteség. Izrael elfoglalta a Gáza-övezetét, Sínai-félszigetet,Golán-fennsíkot, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet.

Összegzésül a hatnapos háború alatt négyszeresére nőtt a zsidó állam területe.

A vereség azonban csak növelte Egyiptom és a többi arab ország harci kedvét, annak ellenére, hogy pótolniuk kellett elvesztett haditechnikai felszereléseik nagy részét.

Azonban a konfliktus világpolitikai tényezővé nőte ki magát, mivel a két hidegháborús szuperhatalom közvetett módon, de bekapcsolódott a küzdelembe.

Izrael mellett Washington állt ki már a megalakulása óta, Moszkva pedig az arabokat támogatta.

1970-ben meghalt az akkori egyiptomi nacionalista vezér, Gamal Abden Nasszad akinek eltökélt szándéka volt Izrael elpusztítása. Helyébe Anvar Szadat lépett, aki folytatta elődje politikáját.

Szadatnak sikerült a Brezsnyev vezette Szovjetúnióval egyességet kötni, melynek keretében fegyverekkel és tanácsadókkal látták el az arab országot és szövetségeseit.

Nemcsak Egyiptom, hanem Szíria is modern fegyvereket vásárolt a Szovjetúniótól így készülve Izrael teljes megsemmisítésére.

Ezekben az években az arab országok nem ismerték el Izrael állam létét. Feltett szándékuk volt az 1967-es háborúban elvesztett területek visszaszerzése, annak palesztin kézre adása, valamint Izrael lakosságának lemészárlása, elűzése.

Az Egyiptomba érkező légvédelmi rakétarendszereket Szadat az izraeli határ mellett helyezte el. Szíria megerősödve rakéta- sorozatvetőkkel újból támadni kezdte Izrael északi részét. A megtámadott fél nem válaszolt ezekre a provokációkra, annak ellenére, hogy a lakosság igencsak sérülékeny és a gyerekeknek, időseknek, is naponta többször rohanni kell az óvóhelyre vagy ha erre nincs idő a lakás vagy épület viszonylag védett részére. Nagyon ijesztő és félelmetes ez a szituáció, párszor nekem is volt benne részem.

Izraelt eközben terrortámadások érték Dél-Libanonból is, ezt követően 1972-ben a müncheni olimpián arab terroristák meggyilkoltak 11 izraeli sportolót.

A helyzet kezdett kiéleződni, amit lassan felváltott a nyílt háború. Számomra érthetetlen módon az elbeszélésekből az derült ki, hogy a látható ellenséges készülődések ellenére Izrael nem készült semmilyen háborúra. Rossz nyelvek szerint, annyira elbízta magát az 1967-es győzelme után, hogy hanyagolta a megfelelő és teljeskörű felderítést.

Egyiptomban és Szíriában 1973 október 5-én általános mozgósítást rendeltek el, amit az izraeliek nem tudtak pontosan felmérni, félinformációk alapján Golda Meir miniszterelnök asszony, nem akarta megkockáztatni a 1967-ben bevált megelőz csapást.

„Az a vezető, aki nem habozik, mielőtt csatába küldi nemzetét, nem alkalmas vezetőnek.”

Golda Meir

A negatív sejtések beigazolódtak, október 6-án ugyanis az egyiptomi és a szíriai haderő összehangolt támadást indított az 1967-ben elveszített területek visszaszerzésére és a „palesztinok felszabadítására”.

 Az arab csapatok még ezen a napon átkeltek a Szuezi- csatornán, majd a Sínai-félszigeten, miközben az Izraeli Védelmi Erők komoly vereséget szenvedtek.

A Golán-fennsík adottságai miatt Izrael feltartóztatta a szíriai haderőt. Összesen három napba került, míg a zsidó állam teljes mozgósítást tudott végre hajtani.

Az arab-izraeli összecsapás a két nagyhatalom viszonyára is rányomta bélyegét, azonban sikerült elkerülni, hogy a két szuperhatalom fegyveres erőket is küldjön a térségbe.

Október 10-én az amerikai légihídon keresztül érkező hadianyagnak köszönhetően ellentámadásba lendültek az izraeli csapatok.

Október közepén Ariel Sharon hatalmas győzelmet aratott a Sínai -félszigeten, a hadsereg másik szárnya a Szuezi-csatornán haladt előre a Nílus irányában.

Szíria a Golán-fensíkon veszített. Néhány napon belül az izraeli hadsereg Kairó illetve Damaszkusz közelébe ért.

Izraeli katonák. A kép csak illusztráció.

Szadatot végül az a pillanat győzte meg, hogy elvesztette a háborút, amikor az izraeli csapatok bekerítették az egyiptomi hadsereget. Szadat egyiptomi elnök 1973 után változtatott a politikáján, már ami Izraelt illeti, mivel hajlandó volt tárgyalni a zsidó álammal.

A Camp-David-i egyezmény megkötése után Szadat az arab államok közül elsőként ismerte el Izraelt, cserébe visszakapta a Sínai – félszigetet.

Ez a háború tehát az oka annak, hogy az izraeli katonák még a szabadságuk ideje alatt is fegyvert hordanak. fegyverüket egy pillanatra se tehetik le.

Nem történhet meg újból, hogy egy váratlan támadás veszélyeztesse Izrael létét!

Az osztály kitörő örömmel fogadta a tanárnő izgalmas előadását és a frappáns végső megoldást.

Shalom mindenkinek,Éva.

Vélemény, hozzászólás?