Egy új élet kezdete. A nap mely megváltoztatta az életünket.

Table of Contents

Egy új élet kezdete. A nap,mely megváltoztatta az életünket.

Elérkezett a nagy nap 2006. szeptember 26-a az új élet kezdete. Az ébresztő órának ma nem volt ideje munkába állni, mivel az izgalom mindenki szeméből kisöpörte az álmot még azelőtt, hogy alkalma lett volna megcsörrenni.

Már az érkezés utáni pillanatok jártak a fejünkbe:

- Mi vár ránk?

- Mi lesz az itthon maradottakkal?

- Minden iratunk meg van-e?

- Ha odaértünk mikor fogunk tudni kommunikálni a gyermekünkkel és a család többi tagjával?

- Még számtalan miért és hogyan.

A repülő délelőtt 9:20 perckor indult, a gyülekező az El-Al izraeli légitársaság pultjainál 3 órával a felszállás előtt volt.

Nagyon korán keltünk, mivel az út legalább másfél-két óra a Ferihegyi (ma Liszt Ferenc) repülőtérig. Mindenki csendben itta meg a kávéját, a kakaót és öltözött mélyen elrejtve gondolatait. Az idő amíg a reptérre értünk sokkal hosszabbnak tűnt, mint máskor. Nagyfiam némán vezetett, az autóban a csend vette át a főszerepet. Mindenki az elválás pillanatára gondolt és arra, hogy mi lesz azután. Mindent át és megbeszéltünk már, a kérdések is elfogytak, nem lehetett mást hallani csak az autó duruzsoló hangját.

Időben kiértünk a repülőtérre, ott már várt ránk kis családunk másik fele. Megpróbáltunk kedélyesen elbeszélgetni, majd eljött a búcsú pillanata.

Ilyen fájdalmas búcsúzkodásban még soha nem volt részem. Igyekeztem tartani magam, mert elég volt látni a fiaim szomorú tekintetét, ahogy a nagy erős felnőtt gyerekem könnyeivel küzd, majd Bálint el is sírta magát. Ezután ketten sírtak, aztán én is csatlakoztam, ekkor nagyobbik fiam hirtelen sarkon fordult és sietős léptekkel távozott.

Könnyeimmel küzdve ránéztem a sógoromra, aki éppen abban a pillanatban elérzékenyülve vált el az öccsétől, majd tőlünk is. Aztán gyors ölelés mindenkinek és irány a találkozó hely.

A nehéz pillanatok után csatlakoztunk az izraeli csoporthoz, ahol ellenőrizték iratainkat, okmányainkat.

magyar útlevél, bevándorlási vízummal
6 db igazolványkép
a zsidó származást igazoló, a budapesti Szochnut iroda által hitelesített dokumentumok
az eredeti születési anyakönyvi kivonat apostille-lal ellátva,
eredeti házassági anyakönyvi kivonat apostille-lal ellátva,
családi állapot igazolása (erre nem kell apostille), és ezek héber fordítása, amelyeket a budapesti Szochnut irodában kaptunk meg.
a magyar adóigazolvány (erre az izraeli bankszámlanyitáskor lesz szükség)
érvényes jogosítvány (Izraelben majd újból le kell vizsgázni)
hivatalosan lefordított (héber nyelvre) és az eredetiséget igazoló Apostille tanúsítvánnyal ellátott bizonyítványaink, szakirányú végzettségeinket igazoló okirataink (Hasznos, ha ezeket az okmányokat lefordíttatjuk és hitelesítettjük még Magyarországon, mert az utólagos hitelesítések kissé körülményesek és jóval drágább.) Mi héberre fordíttattuk az összes bizonyítványt, de angolt is elfogadnak.

http://konzuliszolgalat.kormany.hu/tajekoztato-a-kulfoldi-felhasznalasra-szant-okiratok-felulhitelesitesenek-rendjerol

Mivel nekünk nem volt krónikus betegségünk nem kellett semmilyen egészségügyi papírt magunkkal vinni.

Azonban, ha valakinek bármilyen betegsége van:

Krónikus/akut,
ill. gyógyszeres kezelés alatt áll, huzamosabb ideje/ideig gyógyszert kell szednie, zárójelentése van, mert nem rég kórházban volt,

akkor célszerű, ha magával viszi az orvosi papírjait. Ezeket a dokumentumokat lefordítva angolra vagy héberre (nem kell hivatalos fordítás), a magyar nyelvű eredetivel együtt célszerű a kézipoggyászában tartani.

Szerencsére minden iratunk nálunk volt, ezután elindultunk közösen az EL-AL izraeli légitársaság pultjához. Ezen a helyen várakoztunk, és válaszoltunk a biztonsági kérdésekre.

Innen mentünk a csomagokat feladni, az ezekre vonatkozó szabályok időnként változnak, de a Szochnut-nál kielégítő felvilágosítást kaptunk mindenről. Mi a varrott táskákba tettünk mindent. Én két kb.35 kg-os csomagot vittem, Bálintnak és a férjemnek volt egy -egy kerékpár és mellé egy-egy szintén kb.35-kg-os táska. Kézipoggyászunk fejenként a megengedett 10 kg volt. Műszaki cikkünk egyetlen laptopból állt.

Jelenleg meg van határozva, hogy csak bőrönddel lehet menni, maximum 60kg lehet magunkkal vinni, egy bőrönd súlya nem lehet több, mint 25 kg-os. A kézipoggyász 55x40x20 cm és 10kg, benne egy laptop. Minden többlet súlyért fizetni kell!

Kisebb várakozás után felszálltunk a repülőre, mindenki kényelmesen elhelyezkedett, majd pontosan 9:20 perckor gépünk felszállt a magasba.

Felszállás közben furcsa érzések kavarogtak bennünk Bálint és én újból neki fogtunk pityeregni.

Az a pillanat, amikor a gép a magasba emelkedett olyan volt számomra, mint amikor egy gyermeket kitépnek az anyja kezéből.

Utazásaim során ez az érzés még párszor megismétlődött, azonban mára már teljesen természetessé vált, mert itt is és ott is otthon vagyok. Ma már mindkét országban van, aki visszavár, gyerek, unoka, rokonok, barátok, ismerősök.

Az utazás három óra Budapest és Tel-Aviv között, ez idő alatt megismerkedtünk más családokkal is. Figyelmesen hallgattuk egymás történeteit az okokról, amik a kivándorláshoz vezettek. Érdeklődtünk arról is, hogy az egyes családok melyik városba vagy kinél kezdik új életüket. Nem mindenki ment Befogadási Központba, voltak, akik a rokonokhoz mentek és olyanok is, akik lakást béreltek.

Érkezés a Ben Gurion repülőtérre.

A gép leszállása után találkoztunk, az Hiachdut Ole Hungária munkatársával, aki már várt minket, a kezében Olim / New Immigrants (Új bevándorlók) feliratú táblával majd elkísért az útlevélvizsgálathoz.

Az új bevándorlóként a magyar útlevelünkkel léptünk be Izraelbe. Budapesten az útlevélhez csatolták az alijavízum(kivándorlás) kérő űrlapot, melyet az izraeli repülőtéri regisztrációig kellett megőrizni.

Az Ole Hungaria dolgozója elkísért minket a repülő téren lévő Bevándorlási Hivatalba. (Miszrad Haklita/Ministry of Aliyah and Integration, https://www.gov.il/en ).

Ebben a hivatalban kaptuk meg a következő dokumentumokat:

Bevándorlási Igazolványt (Teudat Olé)
A személyi Igazolvány (Teudat Zehut) kiváltásához szükséges okiratokat
A társadalom, valamint az egészségbiztosítási rendszerbe történő bejelentkezéshez szükséges űrlapokat.
A Befogadási Minisztérium Kirendeltségének (Miszrada Haklita ) szóló dokumentumokat
A Bankszámla nyitásához szükséges nyomtatványokat.
A beilleszkedési támogatás (befogadási kosár /Szál Klita)első összegét.
Taxi utalványt

A csomagjainkért csak az után lehetett menni, miután már végzetünk a reptéri Bevándorlási Hivatalban. Az Ole Hungária munkatársa elkísért minket egészen a taxiig, és elmondta a sofőrnek hova vigyen minket.

Új címünk, Raanana Hasharon 13 volt. Szegény taxis megpróbált velünk beszélgetni, azonban ez nem nagyon sikerült neki.

Alapvető mondatokra mint, hogy honnan jöttünk én válaszoltam neki angolul.

Ahogy utaztunk a Befogadási Központ felé néztem ki az ablakon, láttam a sok feliratot, plakátot, és nem tudtam elolvasni a számomra ismeretlen betűket.

Mikor megérkeztünk új lakhelyünkhöz már késő délután volt. A taxis segített kipakolni csomagjainkat, majd tovább utazott, de előtte azt mondta nekünk, hogy Isten hozott, és sok szerencsét kívánt nekünk.

Álltunk a járda szélén, bátortalanul körbe néztünk egyszer csak odalépett hozzánk valaki és megkérdezte angolul, hogy segíthet-e valamiben? Mivel nagyon fáradtak voltunk és nem igazán tudtuk hova és kihez kell menni minden segítség jól jött.

Ekkor már nem csak a fáradtságot, hanem a szokatlan meleget is éreztük, mert patakokban folyt rólunk a az izzadság.

A portán csak szigorú ellenőrzés után mehettünk be. Be kellett mutatni a papírjainkat, ezek után kulcsot kaptunk és a segítségünkre siető férfival felhordtuk az összes holminkat a második emeletre.

Miután felvittük a csomagokat elköszöntünk segítőnktől, aki mint kiderült egy venezuelai férfi volt. Ő is minden jót, és sok szerencsét kívánt nekünk. Ezek a szavak azért is estek jól, mert mikor a hazámban vidékre költöztem ott nem ez volt a fogadtatás, aki nem odavalósi, ott született, az csak egy gyüttment volt soha nem fogadták be igazán.

Kicsit megpihentünk és megkerestük a központ főnökét, akit Betchevának hívták ő vette át a papírjainkat és regisztrált minket. Megpróbált kicsit beszélgetni velünk, de nem értettük egymást. Volt egy kis pantomim meg nagyobb hangerő, azonban egyik sem vitt közelebb a mondanivalók megértéséhez. Amíg nem tudtunk valamennyire héberül beszélni, sokan abban reménykedtek, hogy ha kiabálva, hangosan beszélnek, akkor majd jobban megértjük mit akarnak mondani. Sajnos ez nem így volt, hiába ordítottak mi csak továbbra is néztünk rájuk és széttárt kezekkel magyaráztuk, hogy nem a hallásunk rossz hanem a nyelvet nem beszéljük.

Miután kiderült, hogy magyarok vagyunk már megértette, hogy miért nem tud velünk beszélni, egyetlen idegen nyelven se. Több nyelven érdeklődött, hogy melyik nyelvet beszéljük: talán francia, spanyol, orosz vagy éppen angol. Mi csak ingattuk a fejünket és makogtuk, hogy csak magyarul beszélünk. Angolul kommunikáltam egy kicsit, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megértsem az összes mondani valót, útbaigazítást:

Melyik hivatalba kell menni?

Hányas busszal?

Kit kell keresni, hányadik emeleten? stb..

Hirtelen felcsillant a szeme és gyorsan felhívta a nagynénjét, aki egy kicsit beszélt magyarul így el tudták magyarázni, hogy hova kell mennünk ügyintézni, hogyan jutunk el odáig, és milyen papírokat vigyünk magunkkal. Mindent leírt egy papírra, hogy ha elakadunk azt mutogassuk.

Ekkor még nem tudtuk, de később kiderült, hogy ha magyarokról volt szó mindig akadt egy -egy rokon, barát, ismerős, aki még beszélt magyarul. A késöbbiek folyamán többször előfordult, hogy egy-egy ügyintéző telefonos segítséget tudott kérni a rokonoktól. Tiszta Vágó István műsor, nevettünk egy nagyot.

Miután elrendeztük hivatalos dolgainkat, visszamentünk a szobánkba és körül néztünk.

Az egyik hálóban volt 2 ágy, 2 szék és egy asztal, valamint egy kisebb ruhásszekrény. A másik szobában ugyan ezek, azonban csak egy ágy volt benne. Fürdőszoba, wc, konyha és egy tároló hely is tartozott a kis lakrészhez.

A családokat kétszobás lakásokban helyezték el. Azok a kik egyedül érkeztek osztoztak egy másik bevándorlóval.

A konyha asztalon várt minket egy kisebb ajándékcsomag, tea,kávé, keksz, csoki. A konyha minimálisan fel volt szerelve, acsomagjaim között ott lapult egy evő,- és étkészlet, (természetesen műanyagból) két fazék, palacsintasütő, kotyogós kávéfőző és a nokedli szaggató.

Kezdetnek természetesen nem volt rossz, annak ellenére, hogy laktam már jobb körülmények között is, de tudtam, hogy vannak ennél sokkal rosszabb minőségű Befogadási Központok is. Egyedül a matraccal volt bajom, mert nagyon rossz állapotban volt, mondtam is a férjemnek ebbe már legalább a fél világ beleizzadt.

De tudtam most nem az a lényeg mi volt, mi van, hanem hogy mi lesz.

„Nem sajnálni, ami nincs értékelni ami van.”—Lin Jü-tang kínai író.

Erre a mondatra próbáltam gondolni, miközben igyekeztem megbarátkozni új otthonommal.

Váratlanul kopogtak az ajtónkon és megjelent Mirjám és Judith, ők már 3 hónapja laktak a Befogadási Központban. Kedvesen a már többször hallott mondattal köszöntek nekünk, Isten hozott benneteket (Bruchim Habaim), és sok szerencsét kívántak mellé (mazal tov).

Kellemesen elbeszélgettünk, majd felajánlották segítségüket, a másnapi élelmiszer beszerzéshez. Nem utasítottuk vissza őket, mert nem szerettünk volna újból pantomim műsort előadni az élelmiszerüzletben.

Mint kiderült a következő nap este kezdődik az Engesztelés Napja, más néven Jom Kippur, ezért célszerű bevásárolni, mert utána zárva lesznek az üzletek.

Miután látogatóink távoztak, nekiláttunk kipakolni, elhelyezkedni, majd mély álomba szenderült az egész család.

A fiúkat csak azután engedtem elaludni, miután megszámolták a szoba sarkait és kívántak valamit, amit szeretnének, hogy teljesüljön a jövőben.

Legközelebb megtudhatsz sok érdekes dolgot az Engesztelés Napjáról.

Egy új élet kezdete. A nap,mely megváltoztatta az életünket.

Shalom mindenkinek, Éva.

A cookie-król