Table of Contents

Bérlakás,a gyanakvó bérbeadó és a szemtelen varrógépszerelő.

2007 decemberében elkezdtünk lakást keresni,mert a Befogadási Központban lejárt az időnk. Nem, hogy lejárt, de jócskán túl léptük a megengedett félévet. Nagyon lapítottunk mert minél tovább lakunk a Befogadási Központban annál több pénzt tudunk megspórolni.

Hosszas keresgélés után találtunk egy bérlakást Raananán, közvetlenül a főút mellett

A Befogadási Központban 1000 sékel lakbért kellett fizetni, plusz a rezsi.Az első lakásunk bérlése 3700 sékelbe került, plusz a rezsi, mely nem csak a víz, villany, gáz fogyasztásunkat tartalmazta, hanem a 800 sékeles városi adót, amit kéthavonta kellett fizetni.
A ház takarítása és karbantartása pedig 120 sékelbe került.
A városi adó mértékét a lakás mérete határozta meg, melybe beleszámított a terasz is.

Mint újbevándorlók kaptunk kedvezményt és nem kellett megfizetni a városi adónak csak a felét. Ez a kedvezmény két évre szólt és mi nagyon örültünkneki!

Láthatjátok az ország tényleg segít beilleszkedni, de ezt neked is akarni kell.

A városi adóból fejlesztik, takarítják, szépítik a várost, s ez meg is látszik rajta. Évente többször cserélik az útszélén elhelyezett virágokat, gyönyörű körforgalmakat alakítanak ki, parkokat létesítenek és gondoznak, játszótereket újítanak fel és évente festik újra a megkopott jelzéseket az utakon. Végtelenségig lehetne sorolni mennyi mindent tesznek, hogy város szép és élhető legyen. Rendezvényeket, megemlékezéseket is szerveznek és finanszíroznak. Látszik, hogy az adónkat a városra költik.

A bérlakás.

A háromszobás lakás — ami végül a második otthonunk lett — a város központjában közvetlenül a főút melletti ház első emeletén várt ránk. Mikor megnéztük a lakást egy nagyon lepusztult, koszos putrit találtunk, melyet a tulajdonos apja valamikor 40 évvel ezelőtt tapétázott ki. Moshe a tulajdonos büszkén mesélte ezt nekünk, nem gondolva arra, hogy ezzel a történettel inkább nem kéne büszkélkedni.

Szerintem, legalább egy tisztasági festést csinálhatott volna mielőtt kiadja a lakást. Sajnos ez az állapot jellemző volt az általunk megnézett lakások többségére. Ebben az árkategóriában többnyire ilyen vagy rosszabb állapotú lakásokat találtunk.

Természetesen voltak és vannak szebb és modernebb lakások csak számunkra volt megfizethetetlen. Izraelben amikor azt mondják három szoba, akkor fontos tudni, hogy a nappalit is szobának számítják, ezért valójában két hálószoba, egy nappali, fürdőszoba, WC, és konyha volt a bérlemény. Tartozott hozzá még egy két négyzetméteres mosókonyha is. A bejárati ajtó mellett egy kisebb beugróban ettünk, ahova elfért négy szék és egy asztal.

Lakást bérelni úgy, hogy nem beszéled a nyelvet elég jól, nagyon necces feladat.
Két lehetőséged van, az egyik, hogy ingatlanközvetítő által bérelsz lakást, aki segít neked a szerződés megkötésében is, ám ez pénzbe kerül, méghozzá egy havi bérleti díjat kell kifizetni a munkájáért.
A mainapig nem értem, hogy miért nem annak kell fizetni, akinek ebből bevétele lesz?

A másik lehetőség, hogy magad intézel mindent, de ennek meg vannak a buktatói, ha nem ismered a törvényeket, szokásokat. A bérbeadók eleve bizalmatlanok, az újbevándorlókkal különösen, hozzáteszem nem alaptalanul. A bérlők szintén bizalmatlanok, mivel nem ismerik a helyi szokásokat, törvényeket, és bizony a bélők részéről is megalapozott a gyanakvás. Mindent írásban kell foglalni és az átadás – átvétel minden mozzanatát le kell ellenőrizni. Sokszor kérnek legalább kétkezest, vagy munkáltatói igazolást azért, hogy lássák van rá esély, hogy a lakbér és a fogyasztás ki lesz fizetve. Ki kell állítani még egy magasabb összegű csekket, amit letétbe helyezel a bérbeadónak, melyet távozáskor, ha minden rendben van akkor visszakapod. Rá kell írni mi a csekk funkciója, így nem tudják leemelni a pénzt amikor csak kedvük tartja.

Az idő dolgozott rendesen.

Alkudozni tudni kell!

A bérleti szerződés megkötésében barátnőm férje, Gabi segített. Át nézte a szerződés egyes pontjait és ha kellett módosított rajta, valamint megnyugtatta Moshét, hogy bízhat bennünk, nem verjük szét a lakást és fizetni is fogunk.

Gabi egyezkedett, alkudozott Moshéval. Az alkuban benne volt egy havi bérleti díj elengedése, mert a lepusztult lakást rendbe akartuk hozni. A nappaliban a férjem kialakított számomra egy kis varró műhelyt gipszkartonból, amit mikor elmentünk le kellett sajnos bontani, annak ellenére, hogy nagyon szépre sikerült és a későbbiekben lehetett volna dekorálni vagy számítógépes kuckónak használni.

A szerződésben általában szerepel, hogy az eredeti állapotot vissza kell állítani, tehát nem volt választásunk bontottunk.

Kikötés volt, hogy nem lehetett a falakat erősebb színűre festeni.
Úgy láttam itt csak a természet dolgozhatott kedvére, amikor is az évek múlásával a falak elvesztették eredeti színüket. Az évtizedek során a sötétszürke és annak különböző árnyalatai szabadon alkottak.
Az, hogy Moshét nem zavarta a szutyok még megértem, nem ő lakott benne. Azt viszont már nem értettem hogyan voltak képesek itt lakni emberek, ebben a koszban.
A szerződés megkötése után, megkaptuk a kulcsokat és másnap már el is kezdtük felmérni a lakásban a teendőket.

A szobák tapétáit szó szerint a tíz körmünkkel és spaklival szedtük le. Én munka után mentem segíteni a férjemnek, Bálint pedig az iskola után. Egy hét alatt készen is lettünk, majd jött a takarítás néha sósavval, néha hipóval.

A bérlemény, ahogy megkaptuk.

Mikor Moshe meglátta a lakást nagyon meg volt elégedve a látvánnyal, ennek ellenére bizalmatlan maradt. Később mikor otthonról dolgoztam sokszor láttam, hogy Moshe az utca másik oldaláról leselkedik, otthon vagyunk-e. Lehetett látni a fejem mikor varrtam, és a lámpát, ami világított a varrógép felett. A leselkedés napi szinten megtörtént délután négyóra magasságában.
Ezen mi nagyokat kacagtunk.

Miután végeztünk a lakás felújításával elköszöntünk a Befogadási Központ dolgozóitól, majd csekély meglévő bútorainkat és ruháinkat átvittük új otthonunkba.
Izraelben minden héten egy meghatározott napon ki lehet tenni minden felesleges dolgot az utcára és a városi szemétszállítók elviszik a lomokat. Azonban a lomok között bizony sokszor lehet találni főleg újbevándorlók számára értékes használati tárgyakat, így lett a szalonba ülőgarnitúránk, ami egy alapos tisztítás után elfoglalta helyét aszalonban, majd kapott egy új huzatot is.
Néhány barátunktól kaptunk ágyat Bálintnak, szőnyeget a szobájába és kisebb szekrényeket. Nekünk mosógépet és tűzhelyet kellett „csak” vásárolni valamint két varrógépet, hogy elkezdhessek otthon dolgozni.

A szemtelen varrógép szerelő.

Rendeltem két varrógépet egy közeli szerelőtől, akit megismerve utána soha az életben nem kértem meg semmire. Előleget vett fel tőlem úgy, hogy amikor kértem adjon papírt azt mondta, majd a végén tud adni, ha kifizettem.
A megbeszélt időponthoz képest három napot késett, minden alkalommal más volt a kifogása, amitől egy kicsit beparáztam. Gondoltam Éva most elvesztettél 2500 sekelt, ami nekem nagyon nagy pénz volt akkor. Láss csodát végül egyik nap megjelent a gépekkel!
Miután kiszállt az autóból gyorsan közölte, hogy fáj a dereka, nem cipelhet! Nem volt mit tenni én és a gyerek cipeltük fel a gépeket a lakásba.

A régi házak, melyek már legalább 80 éve épültek még lift nélkül tervezték.
Mivel az első emeleten laktunk nagy nehezen, de megbirkóztunk a feladattal és a gépek a helyükre kerültek. Igaz, ami igaz segített a cipekedésben, hogy közben szidtam Or-t (így hívták a szerelőt) és az összes felmenőjét, természetesen magyarul, közben pedig kedvesen mosolyogtam rá.
Mikor beértünk a lakásba körbenézett és asztalra kitett sósmogyoróból kérdezés nélkül vett egy marékkal. Miközben a mogyorót ropogtatta teli szájjal mesélte gondjait, melynek felét még csak nem is értettem. Félórás beszéd után nekiállt szerelni, a gépeket beállítani. Ort szerelés közben sokan keresték telefonon. Tudni akarták mikor lesz náluk, mivel már bőven késésben volt. Or üvöltve beszélt a telefonba, és mindenkit megnyugtatott, hogy negyedóra múlva ott lesz nála.
Ezen őszintén csodálkoztam, mert tudtam, hogy nálam még egyórát biztos eltölt.
A hazugságot nem bírom elviselni ezért ezen a ponton betelt a pohár, valamint elképzeltem, hogy nekem is mennyit hazudhatott arról, hogy majd ekkor vagy akkor hozza a gépeket. Szerencsére már több varrógéppel is volt dolgom nem kértem, hogy magyarázza el hogyan működnek. Alig vártam, hogy összerakja a gépeket és elhúzzon tőlem minél messzebbre.
Mielőtt elment a koszos, olajos kezével lazán belemarkolt az asztalon lévő mogyoróba és széles vigyorral az arcán távozott.

Bálint bosszús képemet látva jókat nevetett, ő sokkal hamarabb barátkozott meg az izraeli mentalitással, mint én vagy a férjem, ha valamiért zsörtölődtem, akkor mindig azt mondta, „anya ez itt Izrael”. Erre én mindig azt feleltem, hogy az én lakásom viszont Magyarország egy szelete a régi szokásokkal. Kérdezés nélkül nem nyúlunk más ételébe, nem nyúlunk semmihez ami nem a miénk.

Nem gondoltam volna ….

A varrógép vásárlásával a célom az volt, hogy ne kelljen utazásra pazarolnom az időmet, önálló legyek és és lassan kialakítsak egy saját vevőkört. Ruhajav javítással kezdtem el foglalkozni. Természetesen Meirnek még nem mondtam fel. Névjegykártyát készíttettem, majd elvittem a környék összes ruhaüzletébe. Edit barátnőm is több embernek ajánlott, akik egyrésze hatalmas meggyőződéssel mondta, hogy nagyon örül neki, mert nagy űrt töltök be a piacon. Hahaha.
Tudtam,hogy ez csak duma!
Azonban nem gondoltam volna, hogy az üzletekből még csak egy telefonhívást sem kapok, és akik ígérték, hogy szükségük van varrónőre azokat se látom többet.

Mérges is voltam mindenkire aki hitegetett, ezáltal hamis illúziót keltettek bennem. De egyszer aztán szembe jött velem a valóság és mikor arcul csapott, az nem esett jól. Vagyis rájöttem, hogy nem várhatom ölbe tett kézzel a kuncsaftokat, ha változást akarok munka terén, nekem kell lépni.

Nir a ruhatervező.

Mielőtt Meirnek felmondtam elmentem egy másik munkahelyet megnézni mert mindenképpen szerettem volna otthonról dolgozni és már untam is az Meirnél a varrást.
Vallom, hogy amikor már egy munkahely unalmas és nem nyújt fejlődési lehetőséget azon csak én tudok változtatni, úgy, hogy keresek másikat.
Felhívtam egyik barátnőmet, akinek tudtam, hogy a fia ruhatervező ő bíztatott, hogy keressem fel mert mindig keres varrónőt.

Nirnek Tel-Avivban volt üzlete, ide mentem el jelentkezni.
Nir egy nagyon kedves, barátságos harminc évkörüli férfi volt és szerencsére nem vallásos, ezért a bemutatkozás is gördülékeny az európai szokásoknak megfelelően zajlott.
Kezet fogtunk, bemutatkoztunk egymásnak, majd megkért menjek fel a galériára, ahol a felesége dolgozott és vele beszéljek meg mindent.
Michal a felesége a galérián dolgozott, szabásmintákat készített és az üzlet más egyéb dolgaival foglalatoskodott.

Kicsit beszéltem munkáimról, hol dolgozom, mit csináltam Magyarországon. Természetesen ez a beszélgetés nagyon rövid volt a még mindig kevés szókincsem miatt. Megbeszéltük az árakat, majd kaptam néhány ruhát, amit hazavittem megvarrni.

Megvarrtam otthon a ruhákat, majd visszavittem az üzletbe. Tetszett nekik a munkám, megegyeztünk, hogy felmondok és náluk fogok dolgozni.
Újabb ruhákat vittem haza, majd másnap felmondtam a munkahelyemen.
Még pár hétig dolgoztam Meirnél,ez volt a felmondási idő, aztán már csak Nirnek varrtam.
Mivel kiváltottam a vállalkozói igazolványom, nem mint munkavállaló, hanem mint vállalkozó dolgoztam Nirnek, otthonról. Néha akadt egy-két ruhajavítás is, azonban erre nem lehetett alapozni a számlák kifizetését, ezért nem is pazaroltam több időt erre a területre.

Már egy hónapja varrtam Nirnek, mikor kiderült lesz egy komoly műtétem, ami után három hónapig nem dolgozhatok.

Teljesen összeomlottam, nem is a betegség miatt, hanem azért, mert azt hittem elveszítem a munkám.

A folytatásról legközelebb, ha tetszett kérlek oszd meg a Facebookon.